Előzmény: Tavalyi utazásunk során többször láttunk medvenyomokat Székelyföldön, országút mellett is, forgalmas túristautak mentén is. Mire az előre megbeszélt medveles-program elérkezett, már annyira féltem, hogy az utolsó pillanatban nemet mondtam és megígértem, hogy majd jövőre…de jövőre tényleg.
A jövő elérkezett, hamarosan indulunk.
Minden nap megnézem a webkamerát és meg kell ígérnem, hogy nem olvasok el semmilyen székelyföldi medvetámadásos hírt és nem nézek meg videókat vérengző medvékről. (De!)
Tavaly egy országos főút kijelölt parkolójában álltunk meg pihenni, kb. 10 méterre a Marostól. Le akartunk menni a folyóhoz, térdig érő gaz volt, megcsúsztam és nagyot estem, épp egy gödör mellé. A parkolóban méhészek is voltak, ők mondták, hogy abban a “gödörben” reggel egy medve feküdt. Mi van, ha reggel járok ott és ráesek? Ne nézzek már több videót.
Ezután elutaztunk. ..
és hazajöttünk:
Gyopárt nem hoztunk, annak ott van a helye. Elhoztuk a székely vendégszeretetet, az ételek ízét, a sok-sok emléket…és elhoztuk a mi medvekalandunkat.
Azt mondják, Székelyföld hegyi településein mindenki látott már medvét, sőt, futott is előle. Kedves házigazdánk kicsit sürgető kérdésére (most akkor hívjam az erdészt, mentek?) nem lehetett már nemet mondani.
Szürkületkor érkezett az erdész “A medve nem játék” feliratú pólóban . Indulás előtt még kedélyesen beszélgettem vele. Előző este “Medvetáncoltató tepsiben sült pityókával” nevű ételt ettem, még mosolyogtam is, hogy na most én táncoltatom a medvét és vajon holnap? Aztán amikor úttalan utakon, patakon, vízmosta erdészeti járásokon(?) hullámzott alattam a kis terepjáró be a Hargita sűrűjébe és én csak fohászkodtam magamban, hogy fel ne boruljunk, na ez volt az 1. pont, amikor megbántam, hogy bevállaltam.
A 2. pont az volt, amikor a kocsit lenn hagyva gyalog meneteltünk fel jó sokat, néma csendben, nehogy a medvékkel a vártnál hamarabb találkozzunk.
A 3. pont a medvék megérkezésekor jött el. Kb. 15 méterre tőlünk enni kezdtek. Távcsővel belenéztem egyikük szemébe. Félelmetes volt, hogy ott vannak előttünk és amíg nem vesznek észre bennünket, addig biztonságban vagyunk. Az erdésznél ugyanis nem volt puska (4. pont).
A jeges rémület akkor szorított össze, amikor már kezdett erősen sötétedni és szólt az erdész, hogy indulunk, nehogy teljesen ránk sötétedjen. Most indulunk? – suttogtam- de még itt vannak a medvék! Igen, válaszolta, most, mert most még el vannak foglalva az evéssel és mi a ház hátuljánál megyünk ki, ha csendben osonunk, nem lesz baj. Na, ekkor szerintem még a maradék gondolkodási képességem is odalett. Kiosontunk a házból és némán, zajt-neszt nem keltve elindultunk lefelé. Az útra nem is emlékszem, nem mertem semerre nézni. Itt már azt is bántam, hogy…mindent.
De amikor feltűnt a terepjáró a távolban, már kicsit bátrabb lettem, a kocsiban a hangom is visszajött. Visszaúton már sötét volt az erdőben, baljós jelként álltak ugyan a fenyők, megint átringatóztunk a patakon és akkor már mesélt az erdészünk a sok medvekalandjáról. Jól tette, hogy nem előbb mondta el. Mi csak mosolyogva néztünk egymásra és szorítottuk egymás kezét: megcsináltuk! Ezt napokig ismételgettük.
Az élmény leírhatatlan, azóta is erről beszélünk, óriási, kihagyhatatlan (így utólag), de egy biztos: én nem megyek többé medvelesre.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: