2017. június 19.
Ma Duna-parton a hajókat nézve Piszkos Fredre gondoltam, a kapitányra. Aztán Rejtő Jenőre, aki szerint “Az életünk olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.” Elhatároztam hát, hogy felmegyek a Rózsadombra, de megijedtem, hogy napszúrást fogok kapni. Erre eszembe jutott, hogy ennék egy fagyit. Mire némi eltévedés után ebben a melegben megtaláltam a Levendula fagyizót, már az járt a fejemben, hogy akár kettőt is megérdemlek. A fagyi után viszont eszembe jutott a nemrég elmúlt torokgyulladásom. De ez már a hazaúton volt. Így történt, hogy nem jártam a Rózsadombon.
2017. szeptember 17.
…mert miről is szólt a tegnapi családi kirándulás?
Egy kicsit a családról, egy kicsit a kirándulásról…de a fő kérdés az volt, hogy mit fogunk enni. Túránk felétől már nem arról folyt a szó, hogy: nézd, de szép…ez is milyen szép…stb. hanem arról, hogy ki mit szeretne enni, azt hogyan képzeli…stb.
Hat ember, hatféle ízléssel, vággyal, sőt, akarattal.
Nem könnyen, de összehoztuk. (Nagyon ajánlom Egerben az Excalibur Középkori Lovagi Éttermet.)
Mostanában a kirándulásaink egyre inkább a gasztronómia felé billennek el.
Nem jó jel.
Elfáradtunk a kirándulásban (nagyon), elpilledtünk az étterem után (nagyon)…Talán öregszünk?
Estére már újra erőre kaptunk, Republic koncertre mentünk.
Akkor most öregszünk vagy sem?
2017. október 7.
Ma a János-hegyen jártam. Ötévesen még egyenlő szárú háromszögnek rajzoltam a hegyet és úgy képzeltem, hogy a csúcsa az égig ér. A János-hegyet láttam életemben először, nagy csalódás volt, hogy nem ér az égig és nem is háromszög alakú. Aztán persze következett a Bükk, a Mátra, de alföldi gyerekként sem hozták meg nekem a “hegyet látok” élményt.
Azt a Magas -Tátra adta meg, sziklás hegyeivel maga volt a csoda és a Lomnici-csúcs tényleg az égig ért. Később volt szerencsém túrázni az Alpok 4000 méteres hegyei között Svájcban, az már egyenesen földöntúli élmény volt.
Ma, 50 évvel később (mennyi?) újra eljutottam a János-hegyre.
Nem a Tátra, nem az Alpok…és mitől volt mégis olyan édes? Balázstól.
De cukrászdában is voltunk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: