Ő és én

1.

“- Kati, képzeld, cseresznye a jelem! Egyébként.
-Óh, szuper, és ebéd után ott alszol?
-Azt még nem döntöttem el. Egyébként.”

Ilyen egyszerű a világ a négyévesek szerint.
Eldöntöm. Akarom. Úgy lesz.
Egyébként meg igen.

2.

A négyéves, akinek cseresznye a jele, újra tanított:
Én: Vannak már barátaid?
Ő: Vannak. De még nem ismerem őket.

3.

Néhány hónappal ezelőtt Levente Péter és Döbrentey Ildikó előadóestjén voltam, nagyon szerettem őket mindig is, de azon az estén még közelebb kerültem hozzájuk. Az előadás végén megvettem Döbrentey Ildikó meséskönyvét, természetesen az akkor még hároméves-cseresznyejelű számára. Amíg a dedikálásra vártam, csak fogtam-forgattam a könyvet nagy örömmel, már előre jóleső szeretettel. Amikor sorra kerültem, Döbrentey Ildikó kérdésére, hogy kinek írhatja, kicsit szégyenkezve a hirtelen jött ötlettől, magamat neveztem meg. Az enyém lesz, mondtam és találkozott a tekintetünk. Ő mosolygott, tekintete lélektől lélekig hatolt és csak ennyit mondott: “Ennek biztos most jött el az ideje.”
Még rajzolt is nekem gyorsan egy kismadarat, rólam szól… ezt mondta és végig rendületlenül mosolygott. Én pedig boldog voltam.
Itthon kézbe vettem, lapozgattam, gyönyörködtem benne, sokszor megnéztem a dedikálást, a rajzot. Az enyém. De hol ide tettem, hol oda, nem találtam a helyét. Valahogy égetett engem ez a könyv.
Tegnap aztán elvittem a jogos tulajdonosának. A Négyévesnek. Lélektől lélekig.
A napot a Szépasszony-völgyben zártuk, Charlie énekelt, lélektől lélekig.

4.

Ő: Amikor megérkeztek, három meglepetésetek lesz.
Én: Juj, de kíváncsi vagyok, mi lehet!
Ő: Ha akarod, egyet elmondok.
Én:Szeretném.
Ő: Bokrokat fogunk ültetni.
Én: Nahát, ez aztán nagyszerű meglepetés! És mi a másik kettő?
Ő: Mondtam, hogy három … és titok.
Elmentünk hát Egerbe és megnéztük a meglepetéseket. 😍
Nem az, ami a képeken van.
De a titok, az titok.

5.