Diótörés nélkül nincs Advent. Ha időben sikerül összeszedni a diót a fa alól, akkor van rá esély, hogy jó minőségű, jól felhasználható lesz a dióbél. Az utóbbi két-három évben mindig elkéstünk vele és túl későn szedtük fel. A vizes, sáros diókat nem győztük szárítani és a diótöréskor szembesülnünk kellett a lustaságunkkal, vagyis sorra ki kellett dobni a dióbelet.
Régebben, gyerekkoromban ez nem így volt. Időben felszedtük, megtörtük és bár minden nap ehettünk belőle eleget, bőven maradt a karácsonyi sütéshez is. Az elmaradhatatlan beiglihez nemcsak a dió volt saját termés, hanem a mák is.
Az idén felemásra sikerült a diószedés, a tavalyról felszedetlen dió ugyanis összekeveredett az ideivel, így minden egyes feltört diónál 50% az esélye annak, hogy jó lesz. Nem halad, sok a kidobandó, a rossz. Ami pedig jó, azt vagy rögtön megesszük, vagy másnap, így nehezen gyűlik a sütéshez való mennyiség.
Évek óta nehéz szívvel, de vásárolnom kell a dióbelet. Amennyit mi megtörögetünk, az csak a csemegézéshez elég.
Fábry Sándor a régi idők karácsonyairól mesél, 3:45-től a diótörésről. Fábryt hallgattam ma diótörés közben…és annyit, de annyit nevettem, hogy szinte alig ettem diót, így a mai dióbélből nagy eséllyel beigli lehet.
Vagy nem. Mert hol van még a sütés ideje! Addig meg is ehetjük. De ha mégsem, akkor a karácsonyi diós beiglit részben Fábry Sándornak köszönhetjük majd.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: