Toszkána, csak így egyszerűen, magyarosan írva. Mert ez a Toszkána nem az a Toscana.
Az a Toscana messze van, nagyon messze, Olaszországban. Az én Toszkánám viszont itt van, tőlünk nem messze és nem a Balatonnál.
Amikor tavaly nyáron a Balaton-Felvidékre készültünk, igyekeztem az információkat összegyűjteni a látni-és tudnivalókról, lépten-nyomon meglepődtem azon, hogy azt a vidéket a magyar Toszkánának nevezik. Én pedig, mert nem jártam még ott, az igaziban, Olaszországban, így a képeket nézegetve próbáltam elképzelni, milyen lenne nekem ott, a napsütötte Toszkánában. Megnéztem a Levelek Júliának és a Napsütötte Toszkána című filmeket (óh, többször is), mindkettőben keresztül-kasul utazgatnak cabrio-val a toszkán vidéken, lobog a hajuk a lágy szélben, dombra fel és dombról le kanyarog az út, mindenfelé olajfák és szőlőlugasok és mindenki élvezi a levendulákat, a leandereket, az olajfákat, a napsütést, az esti sétákat a bájos kis városkákban, a teraszon vacsoráznak, eszik a szőlőt, a sajtokat olivabogyóval, kortyolgatják lassan, élvezettel a toszkán borokat és irigylésre méltón élik és élvezik az életet.
Nekem vállalhatatlanul hosszú az út odáig kocsival (1200 km) és bár utazási irodák szerveznek buszos utakat oda, az is kibírhatatlanul hosszú és lassú, különböző testrészeim már a gondolattól is fájnak, repülőre meg többé nem ülök. Mert csak.
Óh, és nem bírom a meleget, a napsütést nem bírja a bőröm, allergiás vagyok a szőlőre, bort nem iszom, az olivabogyótól meg egyszer masszív gyomorrontást kaptam…
…akkor minek nekem Toscana?
Az életérzésért.
Tehát ha a toszkán életérzést szeretném magamnak, közelebbi helyet kell keresnem. A Balaton-Felvidék pl. nincs annyira messze. Tavaly, amikor odaértük a Balaton-Felvidékre, már eszembe sem volt Toscana és hogy én ott a toszkán életérzést keressem. A gyönyörű Balaton-Felvidék a tanúhegyekkel, a Káli-medence, Salföld, Szigliget és Tihany, óh, Tihany a már-már giccses naplementéjével, a levendulásaival és a visszhangjával együtt…
…dehogy gondoltam én már ott Toscana-ra. Bejártuk a vidéket, szó szerint, mert lejártuk a lábunkat. Végigkóstoltuk, mit kóstoltuk: ettük a vidéket és néztünk naplementét és szagoltunk levendulákat és nem tudtunk betelni a balatoni panorámával.
Az idei nyaralást tervezve megint belebotlottam Toscana-ba és most azt találtam, hogy a Bükkben van egy hely, ahol úgy érezhetjük magunkat, mint Toscana-ban.
Ez a hely Noszvaj és környéke és mi tegnap elmentünk oda. Ahogy elhagytuk Mezőkövesdet, már lankásodott a táj, Bogács után pedig már úgy éreztem magam, mintha én ülnék a cabrio-ban és a hajam lobog a lágy szélben és érzem a levendulák illatát, látom a szőlőlugasokat és dombra, majd Noszvajnál már hegyre fel és le…
…szóval nekem tegnap “megvolt” Toscana.
Na de hogy jön ide Dr. Csernus Imre?
Úgy, hogy Noszvajon a Csendülő nevű vendégházában-kávézójában, pontosabban annak udvarán, a vén diófája alatt személyesen ő szolgálta fel nekünk a kávét és a diós-cseresznyés rétest és személyesen ő kívánt nekünk hozzá jó étvágyat.
Hát így.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: