“Azt találtam ki, hogy a Várfal sétányra megyünk el. Én már nagyon régóta el akartam oda menni, de nem sikerült. Olyan jó, hogy most végre elmegyünk. Gyertek gyorsan és egész nap kirándulhatunk, mert szerintem nem alszom ebéd után. Nem. Tuti, hogy nem fogok aludni ebéd után. Hoztok a Lidlből kakaós csigát?”
Ez így nagyjából egy szuszra hangzott el és reggel úgy ébredtünk, hogy akár köd előttünk, akár köd mögöttünk, megyünk. (De nem volt köd.)
Az egri séta nekünk, felnőtteknek 4-5 km gyaloglást jelentett az Érsekkertben a vásári forgatagban, a csodaszép belvárosban és az Eger-patak partján, majd sok lépcsőn fel a Várfal sétányra, azon majdnem körben és mindez vissza is. A Kétévesnek babakocsival, az Ötévesnek testvérfellépővel (mekkora találmány!) persze jóval kényelmesebb volt, hiszen ki- és beültek kedvükre a babakocsiba, kiszálltak, jöttek-mentek, visszaültek.
Amikor hazaértünk, mi felnőttek lerogytunk, az Ötévesünk pedig biciklizni szeretett volna…
…és akkor én mondtam meg a tutit. Nem. Most tuti nem lesz biciklizés.
Becsaltam tündérekkel, manókkal, nem tudom, még mivel és meg sem lepődtem, amikor ebéd után az alvás szóba került és ő hevesen rázta a fejét, hogy “ebből most tuti nem lesz alvás”. A felnőttek kidőltek, a kicsi kidőlt, mindenki elaludt, az Ötéves pedig élénk volt és én pedig, látva, hogy ebből se neki, se nekem tuti nem lesz alvás, mesélni kezdtem.
Meséltem, csak meséltem, meséltem mindenfélét, én magam is annyira élveztem az ott helyben kitalált meséimet, hogy nem elálmosodtunk, hanem felélénkültünk, halkan nevetgéltünk, hogy a többieket ne ébresszük fel, aztán kirakóztunk, megbeszéltük a világ fontos dolgait, úgymint sünök, katicabogarak, zeneovisok és barátnők. Aztán arról is beszélgettünk, hogy milyen jó lesz, ha mi is Egerben fogunk majd lakni és mi is járhatunk bábszínházba és ha akarunk, akkor minden nap felmegyünk a Várfal sétányra.
Amikor a Várfal sétányon jöttek-mentek a gyerekek, mi pedig leültünk egy padra, jött egy hirtelen gondolatom: mi két összeillő ember vagyunk – itt ülünk az őszi napsütésben, ölünkben itt ülnek az unokáink, előttünk a város panorámája, mögöttünk az erős várfal. Olyan jelképes ez.
Erős várfal. Összeköt, összetart. Lehet lőni puskával, akár ágyúval is, a golyók visszapattannak róla. A trójai falovat pedig Homérosz óta ismerjük.
Erős a vár és erős a várfal.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: