Kis kert kis gond, nagy kert nagy gond.
Hát ez igaz.
Volt nagy kertünk, rengeteg munkát kívánt, nem bírtunk vele. Most pici kertünk van, kevés munkát kíván és mi megtanultuk, hogy azt a keveset nem érdemes halasztgatni. Egy pici kert akkor szép, ha rendben van. Mi viszont olyan halogatós-félék vagyunk és akkor is halogatunk, ha tudjuk, hogy nem kellene.
A mi pici kertünk most megint nincs rendben és erről a ligetszépe nevű gyomnövény tehet. Néhány éve nőtt egy tő nálunk, gondolom, a szél fújta ide a magot. Sokáig nem tudtuk, hogy milyen növény kelt ki és nőtt jó nagyra, egy méternél is nagyobbra a kis magocskából és nem tudtuk akkor sem a nevét, amikor virágba borult, menetrendszerűen, minden nap alkonyatkor. Ha a virágnyílás idején megálltunk mellette, hallottuk, ahogy pattan a bimbó és néhány perc alatt a szemünk láttára nyílt ki. Csodáltuk, gyönyörködtünk a pompás sárga virágokban. Egyszer meg is számoltam (igen, ennyire ráértem), 52 darab virág volt rajta.
Aztán megtudtuk, hogy ez a ligetszépe.
Az idén úgy elszaporodott, hogy szinte agyon akar nyomni mindent maga körül. Persze, hiszen gyomnövény. Mi pedig hagyjuk.
A pici kert tehát újra rendetlenül néz ki, a méteres ligetszépék a citromfűvel és a levendulákkal együtt uralnak mindent, mi pedig nem tudunk úgy lépni sem, hogy ne kelljen félrehajolni valamelyik növénykénk elől. Nálunk még a fűnyírás is értelmezhetetlen, mert a növénykék között nincs egy fűnyírónyi hely sem.
Azt szokták mondani, hogy a kert van értünk, nem pedig mi a kertért. És azt is mondhatjuk, hogy van metszőollónk és van két dolgos kezünk. De az ilyen halogatós-fajta emberek, mint mi, nem átalljuk azt mondogatni, hogy ez a kert így szép, ahogy van. Most ott tartunk, hogy a teraszról lenézünk a kertre és bár csóváljuk a fejünket, mégis azt mondjuk egymásnak, hogy így se rossz. Pedig de.
Bár még csak június van, már látjuk, hogy az idén újra mi vagyunk a kertért.
Vagyis a kert az idén is kiütéssel nyert. Gratulálok.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: