Hogyan állították elő őseink a vasat?
(Egy laikus édesanya beszámolója a XII. Őskohász Táborról)
Gyepvasércet kell gyűjteni, innen indulunk. Patakmedrekben a felszínhez közel lehet megtalálni a (remélhetőleg) elegendő vastartalmú alapanyagot, amiből őseink kemény munkával vasat tudtak előállítani, a vasból pedig szerszámokat és fegyvert tudtak kovácsolni.
De hogyan csinálták? Hogyan lett a gyepvasból például balta? Hogyan nyerték ki a nyersvasat a gyepvasércből? Milyen volt a korabeli kohó? Mivel fűtötték fel a kohót, amikor még nem volt szénbányászat? Vagyis hogyan jutottak el a földtől a vastárgyig?
Az idén 12. alkalommal megrendezett Őskohász Táborban Somogyfajszon választ kaptunk mindenre és kemény, nehéz munkával mi is eljutottunk a gyepvasérctől a kovácsolt vasig.
Na de a lényeg az, hogy hogyan?
Elmesélem, én mit értettem meg.
Tehát először is el kell menni gyepvasércet gyűjteni lehetőleg gumicsizmában, hiszen patak mentén, patakmederben fogunk keresgélni. Az összegyűjtött érceket zsákokban, vödrökben, jó két km-re az első lakott háztól, vagyis a civilizációtól kellően távol az erdő szélén kialakított táborhelyre kell cipelni.
Ezután meg kell építeni a kohókat és gondoskodni kell a fűtőanyagról, ami faszén, de abból nagyon sok kell. Tehát megtanulunk boksát építeni és faszenet előállítani. Az első és a második képen a füstölgő boksát látjuk. A boksa fából épül és sárral van körültapasztva, csak néhány lyukon keresztül jut a belsejébe egy kevés levegő, így a fa nem el fog égni, hanem csak nagyon lassan elszenesedik. Tulajdonképpen ez a szénégetés. A harmadik képen a végtermék látható, vagyis a a faszén.
1.
2.
3.
Kész van tehát a fűtőanyag, mehet a kohóba. A kohók építése is, mint minden ebben a táborban, korhű módon történik, vagyis minden éppen úgy, ahogyan azt ezer éve az őseink tették. A negyedik képen az egyik földbe épített kohót látjuk, előtte a kovácsfújtató, amin keresztül bejut a levegő a kohóba, mert ide, ellentétben a faszénégető boksával, bőven kell levegőt bejuttatni. Amint begyújtják a kohót, megállás nélkül, órákon keresztül kell a fújtatót használni és ez is, mint a többi, nagyon kemény fizikai munka. A kohóban a tüzet tehát a faszén táplálja.
4.
Az őskohászok napokig tartó hosszú, fáradságos, kemény munkájával a kohó tüzében szép lassan a gyepvasérc ún. bucavassá alakul. Értő szemek meg tudják állapítani, hogy ez megtörtént-e már és ha igen, akkor kiemelik ezt a salakos “nyersvasat” és azonnal tömöríteni kezdik egy jó nagy üllőn, nagy kovácskalapácsokkal, nagy erővel és sok verejtékkel.
Az összetömörített vastömb aztán tovább alakítható, szerszámokat, fegyvereket kovácsolnak belőle. Persze nem egyetlen vastömbből, hanem jó sokból.
Valahogy így jutottunk el az Őskohász Táborban mi is a földtől a vastárgyig, éppen úgy, ahogy azt őseink tették. Ott voltam, figyeltem és tanultam. Lelkesen és végtelen büszkeséggel figyeltem a táborvezetőt.
Visszalépni az időben ezer évet és közel kerülni valamihez, amit eddig nem értettem: ezt adta az őskohász tábor nekem. A csillagos, tiszta égbolt alatt, a tábortüzek fényénél és a kovácstűznél a dolgok néha világosabban látszanak, mint a fényszennyezett civilizációban.
Az érdeklődőknek szeretettel ajánlom figyelmébe a téma tudományos kutatójának, hazai és európai szakértőjének, egyben a tábor ötletgazdájának, szervezőjének és lelkes vezetőjének a honlapját:
www.bucavasgyuro.net
A képeket Papp István készítette.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: